ALLATOK
Thaifoldon nagyon sok a kobor kutya.
A Buddhista hagyomany, ne olts ki eletet, a thaik vegtelen tolarenciaja, a harmadik vilagbeli hanyagsag a kornyezetet illetoen, lehetove tette a koborkutyak elszaporodasat.
A legtobb kutya a kolostorok kornyeken van, a szerzeteseknek idejuk meg felesleges elelmuk is van a taplalasukra. Csak a mi kolostorunkban lattam kutyakat osszegyujto sinter autot, se elotte, se utana. Talan a foapatunk vegtelen gondossaga, nem tudom.
Alig nehany honapos szerzetes voltam, amikor kiszemelt maganak egy ilyen kobor kutya. Hogy miert engem, az persze kerdes, mert en aztan semmi jelet nem adtam az iranta valo szimpatiamnak.
Nem is volt az.
Olyanyira nem, hogy hajnali 5 korul, amikor hajnali koldulo korutamra indultam es ott talaltam az ajtom elott, az erre a celra odakeszitett, bambuszbottal utottem, vertem mig vonitva el nem szaladt. Erzelem mentesen utottem, mindossze nem akartam, hogy a lepcsom budos legyen.
Ez lassan minden napos gyakorlattal valt, gyakran a fel kolostoron keresztul kergettem ijeszto hangokat hallatva, pusztan azert, hogy ne az en ajtom elott verjen tanyat, buzt es betegsegeket terjesztve.
Ez nem szerzeteshez illo viselkedes, a szerzetesnek ugy kell belerugnia a kutyaba, hogy azt senki, kulonosen egy laikus se vegye eszre.
Ez volt “szerelmunk” hajnala, ekkor mar elorehaladott terhes volt, amit en persze nem tudtam. A sotetben ugyanis nem latom hogy a kutya akit verek, hogy nez ki.
A kutimtol nem messze volt egy elhagyott ures kuti, ott szulte meg a bebyket.
Erre ugy derult feny hogy egyszer mikor kergettem a kutijahoz menekult, megallt es vicsorgott, amit addig sohasem tett, akkor lattam meg a vidaman hancurozo kolykoket.
Na jo, innentol kezdve minden nap tapaltam oket, meg volt az erdekeltsegi viszony alapja.
Telt mult az ido, es a kutyamat a lepcsorol mar nem kergettem el, csak a bejarati ajto elotti zart resz volt szamara a tiltott terulet. Szinte hihetettlen de minden aldott ejjel atpreselte magat a racsokon es en minden reggel elkergettem.
Kesobb mar tudta, mikor indulok, es ujra visszapreselte magat, es a lepcson vart, hogy elkiserjen minden napos 2-3 oras korutamon.
Az, hogy elkisert, az szamara az ezer veszelyt jelentette, minden egyes alkalommal. Hogy ertheto legyen, a Thai kobor kutyak nem azonosak a civilizalt vilagban megismert kutyussal, mivel az eletfelteteleik nem azonosak.
Tobbnyire falkaban elnek egy meghatarozott teruleten, az ott elo emberek hulladekaibol. A koborkutyanak minden nap meg kell harcolnia az elelemert.
Az en kutyam minden nap, hogy engem kovethessen, atkuzdotte magat en nem is tudom hany idegen teruleten, szornyu sebeket ejtve es foleg kapva,
es en mint Buddhista szerzetes, semmilyen vedelmet nem biztosithattam neki mezitlab, fegyvertelenul, a nyakamba akasztott kriblivel es a viselkedesemet szabalyozo szigoru eloirasokkal.
Egyszer egy csatabol nem kerult elo es en egyedul tertem haza a kolostoromba.
Innentol kezdve csak a kolyok kutyak es a macskam vettek korul .
Tudnilik ezidotajt volt mar egy fekete macskam. Mivel a macska nem budos es nem koszos, neha beengedtem a cellamba es jatszottam vele. Fiatal macska volt, nagyon csipte a hancurozas minden valtozatat. Neha, ha volt, adtam neki halat.
A macska rajong a halert.
Aztan a macska is teherbe esett, de a vad kutya miatt, a szomszed ures meditacios epulet lepcsoje alatt szult, legnagyobb meglepetesemre, csak egy macsekot, csikosat.
Egyik nap a hivokkel foglalkoztam a cellamban, megjelent a macskam, az egyik holgy meg is ijedt, azt hitte patkanyt hozott a szajaban, hat nem, a kolyket, es azt nalam helyezte letetbe, majd mint aki jol vegezte dolgat, tavozott.
Mivel fiatal macska volt, az anyasag kenyszere, amely megfosztotta szabadsagatol, akarcsak a fiatal, varosi ember-anyaknal, nem volt inyere. Azt talalta ki megoldasnak, hogy nalam hagyja, a meg csukott szemu macska kolykot, hogy jott neki az otlet, meg ma sem ertem.
A macska kolyoknek az ajtom elotti, kutyak elol elzart reszen csinaltam helyet, ott helyeztem el. Nem is volt semmi problema, az anyja rendszresen jott szoptatni. A kolyok kutyak – tele volt mar veluk a lepcsom – szabadon atengedtek.
Talan egy bekes honap elteltevel, amikor a reggeli tura soran mar a 12 savos fo ut kozeleben jartam a hajnali sotetben, egy kutya vadul szaglaszott a seggembe.
Nem felek a kutyaktol, csak csodalkozva nezegettem mit akarhat
Aztan jott a boldog egymasra ismeres. O ismert meg termeszetesen eloszor, de csak az en reakciomra lepett tamadasba nyalt, falt, felugralt es persze megint elkisert vegig az utamon.
Innentol kezdve egy 50cm hosszu, alkarvastagsagu bambuszbotot rejtettem el a szerzetesi csuham alatt es ha komoly tamadasnak volt kiteve, tevolegesen kozbeleptem, megvedtem.
Megtanultam kutyaul is, nem feltetlenul ugatni, de olyan hangokat kiadni, nem tul hangosan, feltunesmentesen persze – Buddhista szerzetesnek tilos az utcan ugatni – ami elijeszti a tamadokat, amivel jelzem a tobbi negylabu fele, hogy a kis mocskos szuka hozzam tartozik, az en vedelmemet elvezi.
A Thaik elsore mindig el akartak kergetni, csak amikor megsejtettek, hogy hozzam tartozik az eb, vivta ki a csodalatukat es az elismeresuket, ok tudjak, mit jelent elkiserni egy monkot a koldulas soran, talan az en kutyam volt az egyetlen, aki elkiserte a “gazdajat”.
En ugyan igyekeztem errol a gazdi dologrol lebeszelni, de hat nem lehetett.
A templomban, mikor a Patimoka citalasa alkamaval gyultunk ossze, (a hagyomany szerint minden masodik heten a szerzetesek osszegyulnek es elcitaljak a teljes Patimokat, nalunk Maha Csanon aki szerintem thai csucstarto,
negyven perc alatt el birja hadarni a 227 szabalyt, nemelyik majd egy oldal) kikergettek a kutyakat, (jo okkal) meg a foapatet is, pedig azt a mecsik minden aldott nap samponban megfurosztottek.
De az en kutyamat nem birtak kikergetni, az bemaszott a dobogo ala, amin a szerzetesek ulnek.
A rendfentarto szerzetes felkert hogy
- Andrew, a kutyadat legyszives.
- Nem ertem.
- Kuld ki a kutyadat!
- Nekem nincs kutyam.
- Ja, akkor majd en, de nem lesz benne koszonet.
- Tamcsaj.
Azaz toled fugg, azt csinalsz amit akarsz. (Te fasz! – Ezt termeszetesen csak gondolatban.)
Persze nem tudta kikergetni, annal az en kutyam sokkal dorzsoltebb volt...
Mindenhova kovetett, az iskolaba, ahol tanitottam beszokott utanam, csak azert volt kinos, mert rem koszos es budos volt.
Miert nem furosztottem meg
Ugyanazert amiert a cirkuszi oroszlannak nincs sampon szaga a manezsban, az oroszlan szelidito sem furoszti meg az oroszlanjait eloadas elott.
Folosleges veszelyt senki sem vallal szivesen.
Harcos volt.
Az egesz arca, teste mero heg, szor az nem volt rajta.
Okos szem. Metszoen okos szeme volt es gyanakvo.
Masokkal, allat, ember kegyetlen es kimeletlen volt.
Onnantol hogy ujra ossze talalkoztunk es hazajott, vege lett a paradicsomi allapotoknak a kutim kornyeken.
Meg az egyik mecsit is meg harapta, na az dzsungel gorl leven, nem maradt el a tevoleges valasszal.
Az engem reggel bintabaszon segito kisfiut nem bantotta – csak en, hogy ne simogassa a mocskos kutyat. A szomszed kutyakolykoket igen, a macskamat igen, olyannyira hogy nem tudott szoptatni jonni, orakig keservesen hangosan nyavogott.
Nekem felbe kellett szakitanom a meditaciomat, lemenni a lepcson, felhozni a macskat az olemben, kozben belerugni menetkozben a kutyamba, nehogy kikapja a kezembol az ott orjongo macskat, szoval zuros ugy volt.
Elhataroztam ha levetem a szerzetesi gunyat es visszaterek a civil eletbe es berelek egy kertes hazat hazaviszem. Mielott hazaviszem beterek egy allatorvoshoz, az elaltatja lefurdeti lekezeli.
Amikor vegul elhagytam a kolostort, km-eken keresztul loholt a Volvo utan, de semmit sem tehettem erte.
Azota sincs hazam, az o elete pedig rovidebb mint az emberi elet.
Nemregiben jartam a kolostorban, nem talalkoztam vele, csak a kolykokkel, azok nem ismertek meg.
Lehet a sinter vitte el.
Bar nem hiszem, ahhoz o tul dorzsolt kutya volt...
Thaifoldon nagyon sok a kobor kutya.
A Buddhista hagyomany, ne olts ki eletet, a thaik vegtelen tolarenciaja, a harmadik vilagbeli hanyagsag a kornyezetet illetoen, lehetove tette a koborkutyak elszaporodasat.
A legtobb kutya a kolostorok kornyeken van, a szerzeteseknek idejuk meg felesleges elelmuk is van a taplalasukra. Csak a mi kolostorunkban lattam kutyakat osszegyujto sinter autot, se elotte, se utana. Talan a foapatunk vegtelen gondossaga, nem tudom.
Alig nehany honapos szerzetes voltam, amikor kiszemelt maganak egy ilyen kobor kutya. Hogy miert engem, az persze kerdes, mert en aztan semmi jelet nem adtam az iranta valo szimpatiamnak.
Nem is volt az.
Olyanyira nem, hogy hajnali 5 korul, amikor hajnali koldulo korutamra indultam es ott talaltam az ajtom elott, az erre a celra odakeszitett, bambuszbottal utottem, vertem mig vonitva el nem szaladt. Erzelem mentesen utottem, mindossze nem akartam, hogy a lepcsom budos legyen.
Ez lassan minden napos gyakorlattal valt, gyakran a fel kolostoron keresztul kergettem ijeszto hangokat hallatva, pusztan azert, hogy ne az en ajtom elott verjen tanyat, buzt es betegsegeket terjesztve.
Ez nem szerzeteshez illo viselkedes, a szerzetesnek ugy kell belerugnia a kutyaba, hogy azt senki, kulonosen egy laikus se vegye eszre.
Ez volt “szerelmunk” hajnala, ekkor mar elorehaladott terhes volt, amit en persze nem tudtam. A sotetben ugyanis nem latom hogy a kutya akit verek, hogy nez ki.
A kutimtol nem messze volt egy elhagyott ures kuti, ott szulte meg a bebyket.
Erre ugy derult feny hogy egyszer mikor kergettem a kutijahoz menekult, megallt es vicsorgott, amit addig sohasem tett, akkor lattam meg a vidaman hancurozo kolykoket.
Na jo, innentol kezdve minden nap tapaltam oket, meg volt az erdekeltsegi viszony alapja.
Telt mult az ido, es a kutyamat a lepcsorol mar nem kergettem el, csak a bejarati ajto elotti zart resz volt szamara a tiltott terulet. Szinte hihetettlen de minden aldott ejjel atpreselte magat a racsokon es en minden reggel elkergettem.
Kesobb mar tudta, mikor indulok, es ujra visszapreselte magat, es a lepcson vart, hogy elkiserjen minden napos 2-3 oras korutamon.
Az, hogy elkisert, az szamara az ezer veszelyt jelentette, minden egyes alkalommal. Hogy ertheto legyen, a Thai kobor kutyak nem azonosak a civilizalt vilagban megismert kutyussal, mivel az eletfelteteleik nem azonosak.
Tobbnyire falkaban elnek egy meghatarozott teruleten, az ott elo emberek hulladekaibol. A koborkutyanak minden nap meg kell harcolnia az elelemert.
Az en kutyam minden nap, hogy engem kovethessen, atkuzdotte magat en nem is tudom hany idegen teruleten, szornyu sebeket ejtve es foleg kapva,
es en mint Buddhista szerzetes, semmilyen vedelmet nem biztosithattam neki mezitlab, fegyvertelenul, a nyakamba akasztott kriblivel es a viselkedesemet szabalyozo szigoru eloirasokkal.
Egyszer egy csatabol nem kerult elo es en egyedul tertem haza a kolostoromba.
Innentol kezdve csak a kolyok kutyak es a macskam vettek korul .
Tudnilik ezidotajt volt mar egy fekete macskam. Mivel a macska nem budos es nem koszos, neha beengedtem a cellamba es jatszottam vele. Fiatal macska volt, nagyon csipte a hancurozas minden valtozatat. Neha, ha volt, adtam neki halat.
A macska rajong a halert.
Aztan a macska is teherbe esett, de a vad kutya miatt, a szomszed ures meditacios epulet lepcsoje alatt szult, legnagyobb meglepetesemre, csak egy macsekot, csikosat.
Egyik nap a hivokkel foglalkoztam a cellamban, megjelent a macskam, az egyik holgy meg is ijedt, azt hitte patkanyt hozott a szajaban, hat nem, a kolyket, es azt nalam helyezte letetbe, majd mint aki jol vegezte dolgat, tavozott.
Mivel fiatal macska volt, az anyasag kenyszere, amely megfosztotta szabadsagatol, akarcsak a fiatal, varosi ember-anyaknal, nem volt inyere. Azt talalta ki megoldasnak, hogy nalam hagyja, a meg csukott szemu macska kolykot, hogy jott neki az otlet, meg ma sem ertem.
A macska kolyoknek az ajtom elotti, kutyak elol elzart reszen csinaltam helyet, ott helyeztem el. Nem is volt semmi problema, az anyja rendszresen jott szoptatni. A kolyok kutyak – tele volt mar veluk a lepcsom – szabadon atengedtek.
Talan egy bekes honap elteltevel, amikor a reggeli tura soran mar a 12 savos fo ut kozeleben jartam a hajnali sotetben, egy kutya vadul szaglaszott a seggembe.
Nem felek a kutyaktol, csak csodalkozva nezegettem mit akarhat
Aztan jott a boldog egymasra ismeres. O ismert meg termeszetesen eloszor, de csak az en reakciomra lepett tamadasba nyalt, falt, felugralt es persze megint elkisert vegig az utamon.
Innentol kezdve egy 50cm hosszu, alkarvastagsagu bambuszbotot rejtettem el a szerzetesi csuham alatt es ha komoly tamadasnak volt kiteve, tevolegesen kozbeleptem, megvedtem.
Megtanultam kutyaul is, nem feltetlenul ugatni, de olyan hangokat kiadni, nem tul hangosan, feltunesmentesen persze – Buddhista szerzetesnek tilos az utcan ugatni – ami elijeszti a tamadokat, amivel jelzem a tobbi negylabu fele, hogy a kis mocskos szuka hozzam tartozik, az en vedelmemet elvezi.
A Thaik elsore mindig el akartak kergetni, csak amikor megsejtettek, hogy hozzam tartozik az eb, vivta ki a csodalatukat es az elismeresuket, ok tudjak, mit jelent elkiserni egy monkot a koldulas soran, talan az en kutyam volt az egyetlen, aki elkiserte a “gazdajat”.
En ugyan igyekeztem errol a gazdi dologrol lebeszelni, de hat nem lehetett.
A templomban, mikor a Patimoka citalasa alkamaval gyultunk ossze, (a hagyomany szerint minden masodik heten a szerzetesek osszegyulnek es elcitaljak a teljes Patimokat, nalunk Maha Csanon aki szerintem thai csucstarto,
negyven perc alatt el birja hadarni a 227 szabalyt, nemelyik majd egy oldal) kikergettek a kutyakat, (jo okkal) meg a foapatet is, pedig azt a mecsik minden aldott nap samponban megfurosztottek.
De az en kutyamat nem birtak kikergetni, az bemaszott a dobogo ala, amin a szerzetesek ulnek.
A rendfentarto szerzetes felkert hogy
- Andrew, a kutyadat legyszives.
- Nem ertem.
- Kuld ki a kutyadat!
- Nekem nincs kutyam.
- Ja, akkor majd en, de nem lesz benne koszonet.
- Tamcsaj.
Azaz toled fugg, azt csinalsz amit akarsz. (Te fasz! – Ezt termeszetesen csak gondolatban.)
Persze nem tudta kikergetni, annal az en kutyam sokkal dorzsoltebb volt...
Mindenhova kovetett, az iskolaba, ahol tanitottam beszokott utanam, csak azert volt kinos, mert rem koszos es budos volt.
Miert nem furosztottem meg
Ugyanazert amiert a cirkuszi oroszlannak nincs sampon szaga a manezsban, az oroszlan szelidito sem furoszti meg az oroszlanjait eloadas elott.
Folosleges veszelyt senki sem vallal szivesen.
Harcos volt.
Az egesz arca, teste mero heg, szor az nem volt rajta.
Okos szem. Metszoen okos szeme volt es gyanakvo.
Masokkal, allat, ember kegyetlen es kimeletlen volt.
Onnantol hogy ujra ossze talalkoztunk es hazajott, vege lett a paradicsomi allapotoknak a kutim kornyeken.
Meg az egyik mecsit is meg harapta, na az dzsungel gorl leven, nem maradt el a tevoleges valasszal.
Az engem reggel bintabaszon segito kisfiut nem bantotta – csak en, hogy ne simogassa a mocskos kutyat. A szomszed kutyakolykoket igen, a macskamat igen, olyannyira hogy nem tudott szoptatni jonni, orakig keservesen hangosan nyavogott.
Nekem felbe kellett szakitanom a meditaciomat, lemenni a lepcson, felhozni a macskat az olemben, kozben belerugni menetkozben a kutyamba, nehogy kikapja a kezembol az ott orjongo macskat, szoval zuros ugy volt.
Elhataroztam ha levetem a szerzetesi gunyat es visszaterek a civil eletbe es berelek egy kertes hazat hazaviszem. Mielott hazaviszem beterek egy allatorvoshoz, az elaltatja lefurdeti lekezeli.
Amikor vegul elhagytam a kolostort, km-eken keresztul loholt a Volvo utan, de semmit sem tehettem erte.
Azota sincs hazam, az o elete pedig rovidebb mint az emberi elet.
Nemregiben jartam a kolostorban, nem talalkoztam vele, csak a kolykokkel, azok nem ismertek meg.
Lehet a sinter vitte el.
Bar nem hiszem, ahhoz o tul dorzsolt kutya volt...